Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A termés ígéretes, de a következő napok, hetek időjárásán is múlik majd, hogy milyen lesz az eredmény.
Az őszi árpa betakarításával a hét végén elkezdődhet az idei aratás – írja a keddi Napi Gazdaság.
Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke arról beszélt a lapnak: a termés ígéretes, de a következő napok, hetek időjárásán is múlik majd, hogy milyen lesz az eredmény.
A cikk szerint a július elejétől betakarított búzával kapcsolatban abban bíznak a termelők, hogy a kisebb mennyiséget a jobb minőség ellensúlyozza majd. Hozzátette: a búzával egy időben veheti kezdetét a repce betakarítása, ebből a növényből szintén a tavalyi mennyiségtől elmaradó eredményt várnak a szakemberek.
A lap közölte, a szövetség szerint a búza ára az aratás idején tonnánként 40 ezer forint körül alakul majd.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.