Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A jövő héten kamatot csökkent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Reuters hírügynökség által megkérdezett 20 szakértő mindegyike szerint.
A monetáris tanács keddi kamatdöntő ülésén további 15 bázisponttal új mélypontra, 1,5 százalékra mérséklődik az alapkamat - jósolták az elemzők. Szerintük a monetáris tanács ugyanakkor jelezheti majd, hogy szünetet tart enyhítési ciklusában a Görögország miatti bizonytalanság, valamint az infláció emelkedése miatt.
Az MNB március óta rendre 15 bázisponttal csökkenti az alapkamatot, hogy segítse a kormányzatot gazdaságélénkítő lépéseiben.
A Reuters által június 12-17. között megkérdezett szakértők némelyike szerint az MNB az év végére 1,2-1,3 százalékra csökkeni az alapkamatot. A megkérdezettek véleményének az átlaga szerint az alapkamat 1,5 százalék lesz az év végén és 2 százalék a jövő év végén, miközben nő az amerikai alapkamat is.
Egyes szakértők azzal számolnak továbbá, hogy az MNB jövő heti inflációs jelentésében emelheti inflációs előrejelzését. Az MNB márciusban a fogyasztói árak stagnálására számított az idén, míg decemberben még 0,9 százalékos inflációt valószínűsített, jövőre pedig 2,6 százalékosat.
Májusban éves szinten 0,5 százalék volt a magyar infláció, a fogyasztói árak először nőttek augusztus óta.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.