Hétfőn elfogy a görög bankok pénze

A görög bankszövetség vezetője közölte, hogy a bankoknak egymilliárd eurónyi likviditási tartalékuk van, ami hétfőn elfogy – jelentette a Reuters.

  • hvg.hu
Hétfőn elfogy a görög bankok pénze

Még hétfőig van tartalékuk a görög bankoknak, utána kifogynak a pénzből – közölte a görög bankszövetség vezetője, aki szerint egymilliárd eurónyi tartalékuk van még.

AFP / Aris Messinis

A pénz sokkal hamarabb is elfogyott volna, de a görög kormány vasárnap úgy döntött, hogy július 7-ig bezárja a bankokat és tőkekorlátozásokat vezet be: 60 euróban limitálták a helyi kibocsátású bankkártyával naponta felvehető készpénz összegét. A bankautomaták előtt hosszú sorok állnak, a napi 60 eurót sokan csak több próbálkozásra tudják felvenni, mert egy-egy ATM legtöbbször csak legfeljebb 20 eurót ad ki.

Korábban egy névtelenül nyilatkozó görög bankvezető a Reutersnek már a fenti nyilatkozattal megegyező tartalmú kijelentést tett, azt mondta, hogy a jövő hét keddre elfogyhat az összes készpénz a bankokból, ha mindenki felveszi a napi 60 eurót, mivel a likviditást eddig biztosító Európai Központi Bank (EKB) elzárta a pénzcsapokat.

Az EKB kormányzótanácsa – csakúgy, mint vasárnap – szerdán is úgy döntött, hogy fenntartja a görög bankok likviditási támogatását, de nem változtat a vészhelyzeti likviditási alapjából igénybe vehető források múlt héten pénteken 89 milliárd euróban meghatározott keretösszegén.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.