Eurócsoport: sajnálatos a görög eredmény

A vasárnapi népszavazás eredménye nagyon sajnálatos Görögország jövője szempontjából – mondta az Eurócsoport elnöke.

  • MTI
Eurócsoport: sajnálatos a görög eredmény

A görögországi népszavazás eredménye "nagyon sajnálatos Görögország jövője szempontjából" – reagált vasárnap, pár perccel éjfél előtt közzétett közleményében a referendum kimenetelére Jeroen Dijsselboem holland pénzügyminiszter, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnöke. Dijsselbloem közölte, hogy tudomásul veszi az eredményt, ám álláspontja az, hogy a görög gazdaság talpra állításához nehéz intézkedésekre és reformokra van szükség. 

"Most megvárjuk a görög hatóságok kezdeményezéseit" – hangsúlyozta a holland pénzügyminiszter, közölve egyúttal, hogy az eurózóna állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozójával egy napon, kedden az Eurócsoport is összeül, hogy megvitassa a kialakult helyzetet. Az eurózóna tagállamai a két mentőcsomag révén Görögország immár a legnagyobb hitelezőivé váltak. 

A szavazatok több mint 95 százalékának összesítését követően a görögországi népszavazáson a választók 61,32 százaléka szavazott arra, hogy Görögország utasítsa el a hitelezők által javasolt reformintézkedéseket, amelyekért cserébe Athén hozzájuthatott volna a június végén lejárt mentőprogramban akkor még számára elérhető összeghez. A januárban hivatalba lépett, a radikális baloldali Sziriza által vezetett görög kormány elsődleges követelése, hogy a hitelezők enyhítsenek Athén adósságterhein.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.