Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A német kormány álláspontja szerint a reformjavaslatok és takarékossági csomag elutasítása után nincsenek meg az alapok ahhoz, hogy új mentőprogramról tárgyaljanak Görögországgal.
Steffen Seibert, Angela Merkel kancellár szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a német kormány tudomásul vette és tiszteletben tartja a görög lakosság vasárnap kinyilvánított akaratát.
Berlin továbbra is készen áll a tárgyalásokra, de a vasárnap tartott görögországi népszavazás eredményét figyelembe véve úgy ítéli meg, hogy hiányoznak a feltételek egy új segélyprogramról való tárgyaláshoz – mondta Seibert, hozzátéve: innentől kezdve Görögországon és kormányán múlik, hogy az euróövezet tagja marad-e az ország.
Egy német pénzügyminisztériumi szóvivő pedig úgy fogalmazott, hogy nincs ok tárgyalni a görög államadósság átütemezéséről.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.