Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az államháztartás június végi hiánya 823,3 milliárd forint – közölte a nemzetgazdasági minisztérium.
Az államháztartás központi alrendszerének június havi hiánya 312,2 milliárd forint volt, a féléves deficit 823,3 milliárd forintot tett ki – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden a kormány.hu oldalon. Tavaly ilyenkor az államháztartás központi alrendszerének deficitje 813,7 milliárd forintot tett ki.
Júniusban a parlament 15 milliárd forinttal 892,4 milliárd forintra megemelte az idei államháztartási deficitet. Így az első hathavi hiány az egész évre várt deficit 92,3 százaléka.
Az NGM közleményében ismét felhívta a figyelmet arra, hogy hiány teljesülése most sem időarányos, az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket. A 2015-re kitűzött hiánycél továbbra is a GDP 2,4 százaléka.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.