szerző:
MTI

Az izraeli Eilatba indít járatot a téli menetrendben Budapestről a Ryanair.

Az izraeli Eilat Ovda repülőterére indít járatot Budapestről novemberben az ír Ryanair diszkont légitársaság – jelentette be Audrey Legaigneur helyettes értékesítési és marketingvezető kedden sajtótájékoztatón. 

A légitársaság hetente kétszer közlekedik majd az útvonalon, amely eddig nem volt elérhető a magyar fővárosból. A budapesti járatnyitással egy időben Kaunasból és Krakkóból is elérhetővé teszik a dél-izraeli térséget. 

A légitársaság az idén budapesti utasforgalmának két számjegyű bővülésére számít, az év végére 1,3 millió utast szállíthatnak a budapesti járatokon. 

A Ryanair globálisan a 100 milliós utasszám átlépésével számol 20115-ben és 940-970 millió euró nyereségre számít. Az idén 30 éves diszkont légitársaság először 2007-ben jelent meg a magyar piacon, majd 2012-ben, a Malév leállását követően indított újra járatokat. A 2014-es évet 5 milliárd euró árbevétel mellett 522 millió euró adózott nyereséggel zárták, flottájuk 320 darab Boeing 737-esből áll, ezekkel naponta 1600 járatot teljesítenek.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!