Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A becslések szerint ötven év múlva 7,9 millióra csökken Magyarország lélekszáma, a lakosság elöregedése miatt pedig idővel muszáj lesz felemelni a nyugdíjkorhatárt - mondta a Napi Gazdaság szombati számában megjelent interjúban Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója.
Az elmúlt 25 év gyermekvállalással kapcsolatos tendenciáiról elmondta: Magyarországon és az összes posztkommunista országban később szülik meg első gyermeküket a nők. Ez a fajta mintaváltás Nyugat-Európában már a '60-as években elkezdődött, és a rendszerváltás után nagyon gyorsan lezajlott Magyarországon is. A másik, ezzel nyilvánvalóan összefüggő tendenciaként a termékenység visszaesését említette, ami a '90-es évek végétől gyakorlatilag máig tart.
Kitért arra is, hogy a 41-45 éves budapesti nők egyötödének nincs gyermeke, és ők már nagy valószínűséggel így is élik le az életüket. "Továbbra is igaz, hogy a házasságban élőknek több gyermekük van, mint azoknak, akik "csak" együtt élnek. Ugyanakkor az elsőszülötteknek már több mint a fele élettársi kapcsolatba érkezik, és a szülők sokszor csak a gyermek születése miatt törvényesítik kapcsolatukat" - mondta Spéder Zsolt a Napi Gazdaságnak.
A KSH intézetvezetője szerint azt a kérdést is kezelni kell társadalmi szniten, hogy egy ma 60 éves ember" 5-6 évvel több egészségben eltöltött életévre számíthat, mint aki húsz évvel ezelőtt volt ennyi idős", de arra is, hogy a várható élettartam növekedésével a betegségben töltött életévek száma is nő, és erre a magyar szociális és egészségügyi rendszerek még nem készültek fel.
A kormányközeli lapnak a kutató azzal indokolta a nyugdíjkorhatás emelésének szükségességét, hogy bár jelenleg a népesség bő hatoda múlt el 65 éves - és eközben csak minden hetedik lakó 15 évnél fiatalabb -, 50 év múlva már a népesség egyharmada lesz túl a 65. évét, és az idősek két és félszer többen lesznek, mint a 14 éven aluliak. "A helyzet kezelhetetlen lesz, ez mélyebb szakmai hozzáértés nélkül is belátható. A nyugdíjkorhatár felemelését nem lehet megúszni, hacsak nem nő sokszorosára a munka hatékonysága" - tette hozzá Spéder Zoltán.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.