Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A kormányzótanács június 26. óta először emelte az ELA plafonját, a 900 millió eurós összeg pedig megfelelt a görög nemzeti bank kérésének.
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa 900 millió euróval 89,9 milliárd euróra emelte a sürgősségi likviditási támogatásból (Emergency Liquidity Assistance - ELA) igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára - jelentette be Mario Draghi, az EKB elnöke csütörtökön.
A kormányzótanács június 26. óta először emelte az ELA plafonját, a 900 millió eurós összeg pedig megfelelt a görög nemzeti bank kérésének. A jelzésértékű döntés azt mutatja, hogy az EKB bízik a hitelezők és Görögország közötti tárgyalások sikerében. A kormányzótanács kamatdöntő ülése után, csütörtök délután tartott sajtótájékoztatóján Draghi vitathatatlannak nevezte, hogy enyhíteni kell a görög adósságszolgálaton, de arról a következő hetekben kell tárgyalnia Görögországnak és a hitelezőknek. Draghi bízik abban, hogy Görögország képes lesz teljesíteni fizetési kötelezettségeit az EKB és a Nemzetközi Valutaalap felé is.
A Reuters hírügynökség egy névtelenül nyilatkozó görög bankvezetőre hivatkozva arról számolt be, hogy az EKB döntésének köszönhetően három heti zárva tartás után a görög pénzintézetek hétfőn végre kinyitnak.
Az EKB tevékenységében abból az elvből indul ki, hogy Görögország az euróövezet tagja, és az is marad - hangoztatta Mario Draghi. Hozzátette, a sürgősségi likviditási támogatás keretösszegének újbóli emelését az tette lehetővé, hogy az euróövezeti cúcstalálkozón megállapodásra jutottak a harmadik görög mentőprogram feltételeiről, és a görög parlament megszavazta az első reformintézkedéseket.
Az EKB-elnök megalapozatlannak és igazságtalannak nevezte azokat a bírálatokat, miszerint az euróövezeti jegybank túl erős nyomást gyakorolt a görög pénzintézetekre, és bankpánikot robbantott ki.
A görög válság kezdete óta nulláról 90 milliárd euróra emelkedett a görög bankok vészhelyzeti likviditási támogatása, így az euróövezet jegybankjából és a tagállamok nemzeti bankjaiból álló eurórendszer görögországi kitettsége 130 milliárd euró körül mozog - jelentette ki Draghi, hangsúlyozva, hogy Görögországnak Európa a legnagyobb hitelezője.
Az EKB elnöke felszólította görög kormányt, hogy az ország korszerűsítését célzó szándékának bizonyításával állítsa helyre a bizalmat partnereiben. "Vannak, akik kételkednek abban, hogy a görög kormány meg akarja, illetve képes megvalósítani az ígért reformokat" - mutatott rá Draghi, aki szerint a görög kormány feladata, hogy eloszlassa ezeket az aggodalmakat.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.