Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az IKEA Londonban 9,15 fontot ad órabérnek, a minimális 6,5 helyett.
A 4500 angliai IKEA dolgozó több mint fele örülhet: valószínűleg emelkedik a fizetése. A svéd gyökerű bútoráruház-lánc ugyanis jövő áprilistól a Londonban dolgozó alkalmazottainak 9,15 fontos órabért ad, a fővároson kívüli dolgozóknak pedig 7,85 fontot fizet – írja a Guardian. A 21 éven felülieknek fizetett minimálbér az Egyesült Királyságban jelenleg 6,5 font, az áruházláncnak tehát elvileg nem kellene emelnie.
A cég annak a civil kezdeményezésre egyre erősebb nyomásnak enged az elsők között, amely nem a hivatalos minimálbért, hanem a „megélhetési bért” követeli a dolgozóknak. Ez pont annyi, mint amennyit most az IKEA megad – ez azonban nem olyan nagy áldozat a részéről, hiszen sokan már most is a megélhetési bér közelében keresnek a társaságnál.
Az Egyesült Királyságban egyébként a minimálbér is fokozatosan emelkedik, míg 2010-ben még 6 font alatt volt, a mostani 6,5 fontos összeget egy nemrég tett bejelentés szerint jövő áprilistól 7,2 fontra, 2020-ig pedig 9 fontra emelik.Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.