Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Májusban 1,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 4 százalékos volt a növekedés – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Áprilisban 3,6, illetve 2,6 százalékos volt a keresetek éves emelkedése.
A keresetek az első öt hónapban 3,5 százalékkal nőttek, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 3,1 százalékkal emelkedtek.
A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta – hangsúlyozza közleményében a KSH. A kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a nettó a és a bruttó keresetek egyaránt 3,5 százalékkal emelkedtek.
A vállalkozásoknál májusban 3, az első öt hónapban 3,4 százalékkal, a költségvetés területén májusban 6,7, az első öt hónapban 2,5 százalékkal emelkedtek az átlagbérek éves összevetésben a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.