Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több száz nyugdíjba vonult munkatársát hívta vissza tanácsadónak a Daimler és a Bosch, és a dolog, úgy tűnik, bevált.
Egyre több nyugállományba vonult korábbi munkatársát foglalkoztatja tanácsadóként a Kecskeméten Mercedes-gyárat üzemeltető német Daimler.
A Bild című lap keddi beszámolja szerint a nyugdíjasok száma már elérte a 600-at a stuttgarti központú óriáscégnél. A vállalat 2013-ban indította a Daimler Senior Expert nevű programot, amellyel a volt munkatársak évtizedes tapasztalatát, szakértelmét igyekeznek kamatoztatni. Azóta mind többen térnek vissza a céghez, tavaly már 390 nyugdíjas szakértő vett részt a programban, és azóta is folyamatosan emelkedik a számuk.
Egy másik stuttgarti központú globális vállalat, a Bosch is indított hasonló programot, és a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) egy korábbi beszámolója szerint a Magyarországon több gyárat üzemeltető cég volt az úttörő. A Bosch Management Support (BMS) nevű leányvállalatot 16 éve alapították, és ugyan a társaságnál gyorsan elkezdték "Bosch múmiaszolgálat" néven emlegetni, a modell mégis bevált.
A BMS-hez 1600 egykori munkatárs csatlakozott, akik csak 2013-ban összesen 50 ezer munkanapot teljesítettek és több mint ezer megbízást végeztek el. A programot pedig a Bosch németországi telephelyei mellett egyebek között Nagy-Britanniában, Brazíliában és Japánban is meghonosították - írta a FAZ.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.