Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Quaestor-károsultak kártalanításának megakadását a bankok okozták azzal, hogy az Országgyűlés döntését megtámadták, beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz – fogalmazott Rogán Antal.
A fideszes képviselő ebben jelölte meg annak okát, hogy most csak a 6 millió forintig terjedő kártalanítást lehet végrehajtani.
Rogán Antal kiemelte: ez azonban a Quaestor-károsultak többségének megoldást jelent, mert a brókercég mintegy 32 ezer károsultja közül körülbelül 20 ezer kárvallott 6 millió forint alatti betéttel, befektetéssel rendelkezett a Quaestornál, az ő kártalanításuk megtörténik.
A 6 millió forint feletti megtakarítással, befektetéssel rendelkezők esetében meg kell várni az Alkotmánybíróság döntését – mondta a gazdasági bizottság elnöke, hozzátéve, az Alkotmánybíróság döntésének a függvényében lehet befejezni a károsultak kifizetését. Rogán Antal hozzáfűzte: ha kell, a parlament is visszatér az ügyre.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.
A Szegedi Tudományegyetem kutatója szerint a klímaváltozás miatt viharokra, hőmérsékleti rekordokra kell számítani.