Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Négy nagy légitársasággal szövetkezne, hogy kinyírja az ár-összehasonlító oldalakat.
Michael O’Leary-nek, a Ryanair légitársaság legendásan szókimondó, konfliktusoktól soha meg nem hátráló vezérének újabban a repülőjegyárakat összehasonlító internetes oldalak vannak a bögyében. O’Leary szokásához híven most sem kertelt, amikor azt mondta, szerinte az olyan oldalaknak, mint az Expedia vagy az Opodo „nincs értelme” és „nem is kellene léteznie” – írja a The Guradian.
A vezérigazgató négy nagy európai légitársaságnak (állítólag a British Airways/Iberia és az Air France/KLM párosnak, illetve a Lufthansának és az easyjetnek) írt levelet, amelyben közös fellépést sürget. Elképzelése szerint e négy nagy társaság egymás weboldalán elérhetővé tenné a többiek jegyárait – ami ugyan kifogná némileg a szelet az összehasonlító portálok vitorlájából, ám egyelőre meglehetősen bizarr ötletnek tűnik.
„Ha a légitársaságok versenyképesek lennének, és kompetens digitális kínálatuk lenne, akkor az ilyen (ár-összehasonlító) oldalak nem létezhetnének” – mondta egy videoüzenetben.
Válasz egyelőre egyik címzettől sem érkezett – vagy legalábbis nem került nyilvánosságra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.