Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Megkezdődtek a tárgyalások Görögország és a nemzetközi hitelezők képviselői között a harmadik pénzügyi mentőcsomagról – jelentette be az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn.
Mina Andreeva szerint a hitelezők szakértői megérkeztek Athénba és hétfő délben meg is kezdték a munkát, azaz kapcsolatba léptek a görög hatóságokkal. Az európai hitelezők és a Nemzetközi Valutaalap delegációinak vezetői majd csak a hét vége felé utaznak a görög fővárosba és kapcsolódnak be a tárgyalásokba.
Az egyeztetéseknek múlt héten pénteken kellett volna elkezdődniük az új pénzügyi mentőprogramról, amelynek a finanszírozási igénye 82 és 86 milliárd euró közé tehető a hitelezők által végzett értékelés alapján. A halasztást logisztikai és szervezési problémákkal indokolták.
Egy névtelenül nyilatkozó görög kormányzati forrás az AFP francia hírügynökségnek ismét azt állította, hogy nem hétfőn, hanem majd kedden kezdődnek el a tárgyalások a szakértőkkel. Nyilatkozata azt jelzi, hogy továbbra is vannak bizonyos nézeteltérések és nehézségek a két oldal között.
Olga Gerovaszili görög kormányszóvivő az AP hírügynökségnek megerősítette, hogy a magas szintű tárgyalások legkorábban a hét vége felé kezdődnek el, mivel a hitelezők küldöttségvezetői csak "csütörtökön vagy utána" érkeznek meg Athénba. Részletek említése nélkül csak annyit mondott, hogy "egy belvárosi szállodában" tartják majd a megbeszéléseket.
Egy névtelenül nyilatkozó görög pénzügyminisztériumi tisztségviselő közölte, hogy költségvetési, munkaügyi és a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos kérdések kerülnek napirendre kedden. Ugyanakkor nem erősítette meg, hogy a hitelezők további intézkedéseket kértek a görög kormánytól a tárgyalások megkezdéséhez előfeltételül szabott, a görög parlamentben már elfogadott reformokon túlmenően.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.