EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Heti Válaszról való lemondás, és eladása az Orbánhoz hű Schmidt Máriának egyfajta gesztus lenne Simicska Lajos részéről – mondta a Népszabadság forrása. A Terror Háza milliárdos igazgatója a hírek szerint az eladásra kínál Origo iránt is érdeklődik.
Az Origo, valamint a Simicska Lajos tulajdonában lévő Heti Válasz iránt is érdeklődik Schmidt Mária, aki nemrégiben médiacéget alapított – értesült a Népszabadság. A Terror Háza főigazgatója nem kívánta kommentálni a lap információját.
A többmilliárdos magánvagyonnal rendelkező Schmidt márciusban alapította meg a Médiaháló Kft.-t, amelynek ő az egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője is. A cég tevékenységi körei között szerepel a lapkiadás és a portálüzemeltetés is.
A Heti Válasz ügyeit jól ismerő források a lapnak azt mondták, valószínűek az értesülések. A hetilap kivételezett helyzetben van a Simicska-birodalmon belül, mert nem bojkottálják a Fidesz vezetői, ahogy azt a többi lappal, tévével és rádióval teszik. A Népszabadság által megkeresett egyik háttérember szerint a Heti Válaszról való lemondás az Orbánhoz hűséges Schmidt Mária javára egyfajta gesztus is lehet Simicska részéről.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.