„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A lista hosszú, és van belőle kettő is; mindkettőt az adóhatóság adta ki. A NAV-nak tízmillió forintnál többel, jelenleg majdnem 3900-an tartoznak Magyarországon.
Az adóhatóság frissített, második negyedéves feketelistáján, melyre azok a magánszemélyek kerültek, akiknek legalább 180 napja, több mint 10 millió forint adótartozásuk van, rajta maradt Gáspár Győző. S bár rajta kívül még 3751-en vannak az adósok listáján, a napi.hu csak az egyébként az ilyen hírekbe évek óta bekerülő egykori celebről írt.
A tartozásokat nem tartalmazó adóhatósági lista mellett egy másik friss adóslistát is közzétett a NAV. Ezen a július 30-ával zárt időszak jelentős összegű adótartozással érintettek céges és magánszemélyes listája olvasható. A táblázatból az látszik, hogy a listavezető helyhez jelenleg több mint 2,7 milliárd forintos adósságot kell felhalmozni (ezt a budapesti Pnost Trade Kft. produkálta, melyre további, több mint 1,6 milliárd forintos adótartozás és bírság megfizetése vár). Ugyanakkor, bár az első 15-be csak 1 magánszemély került be, de ő a Top3-ba befért. A 3. kerületbe bejelentett Szabó Lászlónak a mintegy 986 millió forintos megállapított adóhiányán felül több mint 652,7 millió forint "megállapított jogkövetkezményt" is ki kellene fizetnie.
E második listára, melyen 138 tétel szerepel, 10.353.423 forintos, bírsággal kombinált adótartozással lehetett felkerülni.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.