Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az értékpapírok állomány-átruházásra és közvetlen kiadásra irányuló eljárása 13 480 ügyfelet érint.
Nagyrészt befejeződött a Quaestor Értékpapír Zrt. vagyonának felmérése, amelynek során megállapították, hogy 345-féle pénzügyi eszköz maradéktalanul rendelkezésre áll a KELER-nél vezetett értékpapírszámlán, így ezeket már kiadhatják az ügyfeleknek - közölte a felszámolást végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) hétfőn.
Az értékpapírok állomány-átruházásra és közvetlen kiadásra irányuló eljárása 13 480 ügyfelet érint.
(A hiányzó kötvények miatti pénzköveteléseket a Befektető-védelmi Alap - Beva - a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja útján fizeti ki a károsultaknak, egyenként 20 ezer euróig, körülbelül 6 millió forintig. Az alap és a Beva múlt héten azt közölte az MTI-vel, hogy a kártalanítás során július 27-ig 41 milliárd forint kártalanítást vett fel csaknem 15 ezer Quaestor-károsult.)
További vizsgálat tárgyát képező, így még ki nem adható eszközök a hétfői közlemény szerint a pénzeszközök, az állampapírok, a Saxo Banknál elhelyezett eszközök, valamint többek között a Bakonyi Erőmű, a Graphisoft Park, a BGF Trade, az Aquincum Technológiai, vagy az Onconsult részvényei, illetve bizonyos devizás vállalati kötvények. Ezekkel a pénzügyi eszközökkel összefüggésben a felszámoló az ezekre vonatkozó vagyonfelmérési vizsgálat lezárását követően tud további tájékoztatás nyújtani.
A felszámoló a meglévő pénzügyi eszközök kiadását elsődlegesen állomány-átruházás keretében valósítaná meg annak érdekében, hogy az ügyfelek minél gyorsabban és gördülékenyebben jussanak a tulajdonukban álló eszközökhöz. Az állomány-átruházással kapcsolatos pályázatot rövidesen kiírják - fűzi hozzá a PSFN.
Ezenkívül az állomány-átruházási eljárás lebonyolításának ideje alatt is megkezdődik a Quaestornál korábban elhelyezett meglévő eszközök kiadása. Ennek érdekében legkésőbb 2015. szeptember 1-ig létrejön egy ügyfélszolgálat, amelynek feladata az ügyfelek személyes azonosítása, ugyanis a kiadásra kizárólag ez után van lehetőség.
Az érintett ügyfelek telefonos vagy postai értesítést kapnak az azonosítás időpontjáról. Az előre egyeztetett időpontban a Quaestor ügyintézői végzik az ügyfelek személyes beazonosítását.
A PSFN azt kéri, hogy aki a telefonszámát nem adta le a Quaestornál, az a quaestor@psfn.hu e-mail címre küldve adja meg telefonos elérhetőségét a gyorsabb ügyintézés és a mielőbbi időpont egyeztetés érdekében.
A kiadás keretében a meglévő értékpapírokhoz kapcsolódóan a felszámolási eljárás kezdő időpontját követően beérkezett osztalékokat is kifizetik - közölte a felszámoló.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.