Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Sberbank Magyarország Zrt. tovább folytatja magyarországi pénzügyi tevékenységét, és erősíteni kívánja pozícióját a hazai pénzpiacon -- közölte a hitelintézet. Tegnap a Figyelő írt arról, hogy eladnák a bank magyar részlegét.
A Sberbank tevékenységének javuló eredményeit mutatja az, hogy 2015 első félévében jelentősen nőtt a bank kamatbevétele a kis- és középvállalkozói (kkv) üzletágban, illetve még nagyobb volt az állomány bővülése a lakossági hitelkihelyezések terén az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a hitelintézet.
Hozzátették, hogy a jövőben is rendben teljesítik az ügyfelekkel szembeni kötelezettségeiket.
A bank azt követően szólalt meg, hogy csütörtökön a Figyelő azt írta, a Sberbank megválna magyarországi leányától és az itteni hálózatával hónapok óta házal a magyar államnál és az itthon aktív bankoknál, de az OTP Bank és az Erste nem mutatott érdeklődést, az állam is csak eleinte.
A Sberbank Magyarország Zrt. a Sberbank Europe AG leányvállalata, lakossági-, mikro-, kkv- és nagyvállalati ügyfeleknek nyújt teljes körű banki szolgáltatást Magyarországon. A bécsi központú Sberbank Europe csoport Európa 11 piacán van jelen: Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában, Szerbiában, Ukrajnában és Németországban.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.