Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az ügyészség nyomozást rendelt el a szakszervezeti szövetség ügyében, az ügyet megszellőztető Magyar Hírlapból nem derül ki, hogy pontosan mi miatt. Az eljárással a NAV-ot bízták meg.
A Liga Szakszervezetek TÁMOP által finanszírozott projektjeinek működésével kapcsolatban rendelt el nyomozást az ügyészség, költségvetési csalás gyanúja miatt – írta keddi számában a Magyar Hírlap.
Az eljárással az adóhivatal Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságát bízták meg – közölte a napilap arra az ügyészség által írt levélre hivatkozva, amelyet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritás ismertetett.
Felidézték: miután a szakszervezet májusi küldöttgyűlésén nem választották újra elnökké a Liga-vezér Gaskó Istvánt, az átmenetileg az elnöki jogköröket gyakorló Bárány Balázs Péter érdekvédelmi alelnök a birtokába került dokumentumokkal az ügyészséghez fordult, a VDSZSZ Szolidaritásnak más szervezetekkel, így a Liga-konföderációval való "szövevényes kapcsolatai" kivizsgálását kérve.
A Fővárosi Főügyészség részben elutasította a vizsgálati kérelmet azért, mert az ügyészi ellenőrzés hatálya nem terjed ki a szakszervezetekre. Később kiderült, hogy a feljelentést áttették a BRFK-hoz, mert különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja merült fel.
Gaskó István korábban azt mondta, ez csak "időleges bajkeverés", a feljelentés komolytalan, és hamarosan a vádlók kerülnek majd a vádlottak padjára.
A cikkből nem derül ki, hogy milyen ügyről van szó, csak egy félmondat utal arra, hogy a VDSZSZ által a Ligának adott kölcsönök váltak kérdésessé.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!