Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az elkövetkező napokban új tulajdonoshoz kerülhet az osztrák BauMax barkácsáruház-lánc – közölte pénteken szakmai körökből származó értesülésekre hivatkozva az osztrák APA hírügynökség.
Sajtóértesülések szerint az Adeo, Bauhaus és Obi barkácsáruház-láncok vannak versenyben a BauMax üzlethálózatnának megvásárlására.
Az értesülést egyik érintett vállalat sem erősítette meg, a BauMax pedig 2016-ig tartó szanálási programjára hivatkozva minden eladására vonatkozó hírt cáfol.
A BauMax 1992-ben jelent meg a kelet-közép-európai piacon, ahol a gazdasági válság miatt az utóbbi években nagy veszteségeket szenvedett el: 2013-ban 189 millió, 2012-ben 126 millió, 2011-ben pedig 46 millió eurót. A 2014-es eredmény beszámolót szeptember végéig teszi közzé a vállalat.
A BauMax 2014-ben adta el romániai, bulgáriai, horvátországi, magyarországi és törökországi áruházait. Jelenleg 65 áruházzal rendelkezik Ausztriában, valamint a Cseh Köztársaságban további 24, Szlovákiában 14, Szlovéniában pedig 2 áruházzal.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.