szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A földek tulajdoni lapjára az adásvétel után 20 éves elidegenítési tilalmat jegyeznének be, csak a törvényes örökös tulajdonába kerülhetne át a termőföld. Ezzel zárnák ki a spekulánsokat, úgymond. A földeket piaci áron, esetenként értékbecslés nélkül adhatnák el. A földvásárlás szabályait átíró törvényjavaslatról keddi ülésén tárgyalhat a kormány.

Piaci áron, 20 éves elidegenítési tilalom mellett kerülne a termőföld a gazdák tulajdonába a földművelésügyi miniszter által előterjesztett kezdeményezés szerint, amelyet a kormány mai ülésén tárgyalhat – olvasható a Napi Gazdaság keddi számában.

A javaslat alapján bizonyos földek – így például szőlők, gyümölcsösök és halastavak – esetében nem lesz kötelező az értékbecslés, hanem a megyénként kialakult aranykoronánkénti átlagáron hirdetik majd meg a területet.

©

A tervezet kitér a spekulációs céllal vásárlók távoltartásához szükséges biztosítékokra is: az adásvétel után a tulajdoni lapra 20 éves elidegenítési tilalmat jegyeznek be, amelynek értelmében a megvásárolt föld meghatározott ideig a törvényes öröklés kivételével más tulajdonába nem kerülhet, ellenkező esetben a terület visszakerül az Nemzeti Földalaphoz (NFA).

Ezen kívül a javaslat több ponton is módosítaná, illetve pontosítaná a NFA-hoz tartozó földrészletek hasznosításáról szóló kormányhatározatot, például nyilvános árverést csak a 10 hektár feletti területek esetén tennék kötelezővé, ez alatt pályáztatás útján nyerhetnék el a földet a gazdák.

Az előterjesztés szerint egyelőre a teljes hazai termőföldállomány mintegy tíz százalékát, 400 ezer hektárnyi állami termőföldet értékesítenének.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Vádat emelnek a négy rendőr ellen a George Floyd-ügyben

Vádat emelnek a négy rendőr ellen a George Floyd-ügyben

A Facebook kamufotó posztolásán kapott egy DK-s politikust

A Facebook kamufotó posztolásán kapott egy DK-s politikust

Bírósági ügy lett a BKV vírusvédelmi beszerzéséből

Bírósági ügy lett a BKV vírusvédelmi beszerzéséből