Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ezt a Népszabadságnak adott interjúban mondta Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter.
Már a beszélgetés indítása is erős: „kellek én olyan cikkhez, amelyikben a Mészáros Lőrincre vonatkozó kérdés a körítés, és ahol a tények pontos ismerete nélkül a Népszabadság bulvár-interjút akar megjelentetni?” – fakad ki a miniszter, mikor az újságírók a Simicska-érdekeltségek kiszorításáról, és az új oligarchák helyzetbehozásáról érdeklődnének. Fazekas a későbbiekben is igyekszik kitérni a kormányközeli földbirtokosokra vonatkozó kérdések elől. „A kormány feltett szándéka a családi gazdaságok és a magyar földművesek erősítése, hogy a saját földjüket tudják művelni” – hangzik a fazekasi álláspont.
Arra a fölvetésre, hogy azért mégiscsak gyarapodnak a kebelbarát oligarchák birtokai, legföljebb nem saját, hanem haveri vagy rokoni neveken, azzal intézi el, hogy látszik, hogy a kérdezők fővárosiak. Szerinte ugyanis „nem életszerű” más nevére földet venni, illetve bérletet szerezni. Ám a Népszabadság munkatársai konkrétabbra fordítják, és az ország számtalan pontján kiterjedt birtokokat megszerző Mészáros Lőrinccel példálóznak, de Fazekas Sándornál ezzel nem érnek célt. A politikus ugyanis ebben sem lát mást, mint a helyi gazdák erősítését.
„Ő helyben élő, lakóhelyén gazdálkodó földműves” – közli Mészáros Lőrincről, a miniszterelnök állandójellegű páholytársáról a felcsúti arénában. „Ő gázszerelő” – hangzik az ellenvetés – „helyben élő földműves” – érkezik a válasz, hiszen benne van a földművesek névjegyzékében. Annyit enged meg, hogy egy gazda foglalkozhat mással is, szerelhet, mondjuk, gázt is.
Az interjú többi részéből kiderül, hogy ő nem venne földet, és hogy most már nem lesz lehetséges az, hogy a helyben ismeretlen műkörmös jusson földekhez, ám hogy ennek mi a garanciája az nem nagyon derül ki. Mint ahogy az sem, hogy lesz-e államtitkár-csere a tárcánál, és hogy mit szól a távozásáról szóló hírekhez.
Az egész interjút itt lehet elolvasni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.