Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Újrakezdődött Ivo Sanader volt horvát kormányfő pere a Hypo Bank- és a Mol–INA-ügyek egyesített ügyében.
Újrakezdődött Ivo Sanader volt horvát kormányfő pere a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében, amelyet azért kell megismételni, mert a horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet, és az ügyet visszautalta a zágrábi megyei bírósághoz – jelentette a horvát közszolgálati rádió (HRT) hétfőn.
A délelőtt kezdődött tárgyalást rövid időre felfüggesztette a bíróság, mert a volt miniszterelnök ügyvédei azt kérték, hogy a testület mentse fel Ivan Tuduric bírót, a bírósági tanács elnökét. Azzal indokolták kérésüket, hogy az alkotmánybíróság egyszer már hatályon helyezte Turudic korábbi ítéletét, és olyan bíró nem lehet tagja a bírósági tanácsnak, aki már hozott döntést a volt kormányfő ügyében. A védelem emlékeztetett arra, hogy az alkotmánybíróság ajánlása szerint az új tárgyalást új bírósági tanácsnak kellene levezetnie. Az ügyvédek a régi-új bírák pártatlanságában is kételkednek. Tuduric felmentéséről és a bírák elfogultságáról a legfelsőbb bíróságnak kell döntenie.
A kérelem elfogadásáról délután dönt a bírósági tanács alelnöke.
A volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárásbeli hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.
Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett – a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.
A horvát alkotmánybíróság az idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet. Jelenleg két másik korrupciós ügyben is folyik eljárás Sanader ellen, azokban még nem született jogerős ítélet. Sanader ez utóbbi ügyek miatt továbbra is őrizetben van.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.