Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A vizsgált 81 halbolt, valamint halárusító vendéglátóhely 43 százalékánál talált szabálytalanságot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 10 fős állami halászati őri szolgálata.
Az elmúlt négy hónapban több alkalommal, összesen mintegy 50 kilogramm halat, illetve haltermékeket semmisített a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 10 fős állami halászati őri szolgálata. Közölték, a halászati őrök az ország teljes területén ellenőrizhetnek és a halászati őrök jogosítványain túl megilleti őket a halgazdálkodási felügyelők hatásköre is.
A szolgálta májusi megalakulása óta több alkalommal közös szolgálatot látott el a Dunai- és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságokkal. Baranya és Tolna megyékben a területi halgazdálkodási felügyelőkkel, a rendőr és a természetvédelmi hatósággal közösen szervezett akciókban vettek részt. Heves, Nógrád és Pest megyében pedig a horgásztavak ellenőrzésére került sor. Az akciók eredményeként 38 eljárás indult a Nébihnél - olvasható a tájékoztatásban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.
A magyar és az ukrán külügyminiszter a közösségi médiában üzenget.