szerző:
hvg.hu

Egyre kevesebben támogatják a budapesti olimpia ötletét, az Ipsos felmérése szerint az olimipiapártiak aránya 46 százalék. Hogy a magyar rendezésnek egyáltalán esélye legyen, a támogatók aránya meg kellene haladja a februárban mért 60 százalékot is.

Egyre inkább fogy azoknak a magyaroknak a száma, akik támogatják, hogy Budapest 2024-ben olimpiát rendezzen. A megkérdezettek mindössze 46 százaléka ért egyet azzal, hogy Budapest pályázik a játékok megrendezésére - írja az Ipsos kutatási eredményeit elemző cikkében a Nol.hu

Az Ipsos februárban – a BOM a Magyar Sportért Alapítvány megbízásából készített kutatásban – még azt mérte: a lakosság 60 százaléka támogatná, ha Budapest megpályázná a játékok rendezési jogát.

Toronto egy nappal az előtt, hogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerdán bejelentette, a szervezet elfogadta Budapest, Hamburg, Los Angeles, Párizs és Róma pályázatát.

Ám, azt is hozzátette, a rendező város kiválasztásakor az eddigiekkel szemben nem az lesz a döntő, melyik város nyújtja a legmegfelelőbb infrastruktúrát, hanem az, hogy melyik pályázó akarja igazán az olimpiát.

Ha viszont ez valóban így van, a magyar pályázat készítői és a budapesti olimpia hívei most ráncolhatják a homlokukat. Az ezerfős reprezentatív felmérés alapján a népesség 46 százaléka ért egyet a pályázattal, 41 százalék van ellene, míg 13 százaléknak nincs véleménye.

Ez még azt jelenti, hogy a támogatók egyelőre többségben vannak, de ahhoz, hogy a reménybeli játékok ne kerüljenek veszélybe, az olimpiapártiak aránya tartósan legalább 60 százalék fölött kellene legyen.

Az Ipsos adataiból az is kiderül: a megkérdezettek 51 százaléka indokoltnak tartaná, hogy a pályázatról népszavazás döntsön.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Tisztáztuk, hogy lehet-e a Növekedési Hitelből lakóingatlant vagy telket venni

Tisztáztuk, hogy lehet-e a Növekedési Hitelből lakóingatlant vagy telket venni

Közel 60 féle, messze nem csak tipikus nagycsaládos autó van, amire kormány pénzt adna

Közel 60 féle, messze nem csak tipikus nagycsaládos autó van, amire kormány pénzt adna

Gyanúsított lett az egymással pofozkodó taxis és buszsofőr

Gyanúsított lett az egymással pofozkodó taxis és buszsofőr

Már termeli az áramot Mészáros Lőrinc erőműve

Már termeli az áramot Mészáros Lőrinc erőműve

Gundel Takács beolvasott Király Gábornak

Gundel Takács beolvasott Király Gábornak

Vannak, akik már használhatják a 2020-as Windowst

Vannak, akik már használhatják a 2020-as Windowst