Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Bezárja 12 fiókját a CIB Bank december elején, így a jelenlegi 95 egységből álló hálózat 83 fiókra csökken.
Az országos fiókhálózatban azért hajtanak végre változtatásokat, hogy a pénzintézet oda csoportosítsa át erőforrásait, ahol ezt a változó ügyféligények és a jövedelmezőség leginkább indokolttá teszik – közölte a CIB Bank.
Hozzátették, hogy ahol ez indokolt, ott nagyobb méretű fiókba költöznek bizonyos egységek, ahol pedig az üzemeltetés nem gazdaságos, ott összevonásokra, illetve bezárásra kerül sor.
A Budapest gazdagréti fiók szeptember 7-től kezdve új címen, több munkatárssal és kibővített egységben áll az ügyfelek rendelkezésére.
December 2-től a Keszthelyen, Miskolcon (Corvin utca), Tatán, Ajkán, Pápán, Kiskunfélegyházán, Monoron és Gyulán található bankfiókokat szüntetik meg, Budapesten a Békásmegyeren, a Baross téren, a XIII. kerületi Béke téren, és a Soroksáron működő fiókokat zárják be.
A bezárandó fiókok – amelyek a teljes hálózat által megtermelt jövedelem alig 4 százalékát biztosították – munkatársainak döntő többsége a CIB Bank más fiókjaiban vagy területein folytatja a munkáját. A mostani változások párhuzamosan zajlanak a CIB Bank internetalapú szolgáltatási kínálatának fejlesztésével, valamint az online értékesítés arányának növelésével – mondták a banknál.
Közölték azt is, hogy az egyre több piaci szereplőnél tapasztalható változásokkal ellentétben a CIB Bank célja továbbra is az, hogy az eddigiekben is megszokott országos lefedettséget biztosító fiókhálózattal, univerzális szolgáltatóként legyen jelen a hazai piacon, és a bank változatlanul értéknek tekinti a személyes kapcsolatot ügyfeleivel.
A CIB csoport adózás utáni vesztesége 104,14 milliárd forint volt 2014-ben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok alapján, konszolidáltan számítva – közölte a bank márciusban. Az előző, 2013. évben a bankcsoport adózás után 136,74 milliárd forint veszteséget könyvelt el.
A bank konszolidált mérlegfőösszege tavaly 115,6 milliárd forinttal csökkent, és 2014. december végén 1733,64 milliárd forintot tett ki. A saját tőke tavaly 184,78 milliárd forintot ért el, 2013-ban 172,54 milliárd forint volt.
A CIB Bank kommunikációs osztálya szerint ha a 2013. évi banki teljesítményt vesszük alapul, és az elszámolási törvény 70,2 milliárd forintos eredményrontó hatását kiszűrjük, 100 milliárd forintos javulás figyelhető meg a tavalyi és az előző év eredményszámait nézve.
A bank akkor azt közölte, a CIB csoport 2014-es eredménye kedvező tendenciákat jelez, és összhangban van a CIB által megvalósítani kívánt ötéves üzleti tervvel.
A bank fő tevékenységei fokozatosan fejlődnek, tavaly folytatódott a 2013-ban elindított folyamat, amelynek fő összetevői a tudatos portfólió-tisztítás, a stabil tőkehelyzet és likviditás, valamint az ügyfélbarát banki folyamatok fejlesztése.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?