Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Átfogó vizsgálatot rendelt el az összes állami erdészeti cégnél a miniszter, miután a Kehi vizsgálata súlyos visszaélésekre utaló jeleket talált hat vállalatnál. Miközben a jövedelmező körülmények ellenére nyereséget alig produkáltak a vállalatok, a menedzsment busás jutalmakat vett fel.
Azonnali és rendkívüli vizsgálatot rendelt el az erdészetek vagyonkezelése ügyében Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter – értesült a csütörtöki Magyar Idők.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) eddig hat erdészeti társaságot világított át, és súlyos szabálytalanságokat, illetve hiányosságokat talált 2010 és 2013 közötti gazdálkodásukban. Az érintett vállalatok a Bakonyerdő Zrt., az Egererdő Zrt., a Mecsekerdő Zrt., a Sefag Zrt., a Verga Zrt., valamint a Zalaerdő Zrt.
A Kehi megállapítása szerint a cégek kiszervezték alapfeladataikat, előnytelen bérleti szerződéseket kötöttek, és a fakitermeléssel kapcsolatban is gyanús ügyek kerültek elő. Kiderült, hogy az állami és uniós támogatások, valamint az államnak fizetendő jelképes használati díj mellett is igen csekély eredményeket produkáltak a cégek.
Emellett a menedzsment évről évre busás jutalmakat vett fel ezért a teljesítményért. Az előbbiek alapján rendelt el Lázár átfogó vizsgálatot az erdészeti vállalatoknál.
Mint arról beszámoltunk, a miniszter a mezőgazdasági bizottság minapi ülésén szokatlan nyíltsággal beszélt arról, hogy miért vonul ki az állam a mezőgazdasági cégekből: a fideszes kormány alatt a fideszes menedzsment lopja szét a vagyont, ahogyan szocialista kormány alatt a szocialista menedzsment teszi – mondta.
A 22 állami erdészeti cég évente 94 milliárd forintos bevételt ér el, adózás előtti eredményük pedig mindössze 2,85 milliárd forint.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.