Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Goldman Sachs elemzői szerint legalábbis az a helyzet, hogy a héten ugyan volt némi olajárdrágulás, de ez csak átmeneti. Hamarosan megint esnie kell - állítják.
A Goldman Sachs szakértőinek friss elemzését szemlézte a napi.hu, mely szerint a héten emelkedő olajárak technikai jellegű indukátorok miatt mozdultak felfelé. Az amerikai könnyű olaj árfolyama 9 százalékkal emelkedett múlt péntek óta, amikor is napvilágot láttak a vártnál kedvezőtlenebb amerikai foglalkoztatási adatok.
Változatlanul úgy látjuk, hogy az olajpiacot a túlkínálat jellemzi, s alacsonyabb árfolyamokra van szükség ahhoz, hogy helyreálljon a szükséges egyensúly 2016-ban - írták a befektetési bank szakértői. Az elemzők szeptemberben egy meglehetősen pesszimista előrejelzéssel rukkoltak elő, e szerint az olaj hordónkénti árfolyama akár 20 dollárig is beeshet. Ennek egyik oka lehet az is, hogy az amerikai, európai, szingapúri és japán kőolajkészletek szwzonális rekordszintet értek el, így nincs vevő oldali árfelhajtó erő sem a rendszerben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.