Közel 36 millióra ugrott Hende Csaba volt honvédelmi miniszter bankban tartott pénze szeptember végére az év eleji 20 millióról – olvasható a posztjáról nemrég távozott korábbi tárcavezető most közzétett záró vagyonnyilatkozatában. A növekedés vélhetően annak tudható be, hogy Hende pénzzé tette 10 milliós névértékű államkötvény-csomagját.

A feltehetően a határkerítés-építés lassúsága miatt távozó Hende új üzletbe, az ingatlan-bérbeadásba is belevágott, ebből havi bruttó 70 ezer forint bevétele van. Megvan még 130 négyzetméteres szombathelyi és 40 négyzetméteres velemi ingatlana és a 2002-ben vett Mitsubishije is.
A bársonyszékben Hendét váltó Simicskó István január óta megvált utolsó ingatlanától, a siófoki garzontól is, amelynek 13,5 milliós eladási árából államkötvényt vett. Záró vagyonnyilatkozata szerint a kötvények mellett 19,5 milliós kincstárjegycsomagja is van, ezt is egy ingatlan eladásából vásárolta még tavaly. Egymillióval nőtt a takarékbetétben elhelyezett pénze is, 26 millóra.