Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Augusztusában az ipari termelés volumene 6,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest a nyers és a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint egyaránt – jelentette a második becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 2,0 százalékkal csökkent. Az adatok megegyeznek az október 7-én közölt első becsléssel.
A termelés 2015 első nyolc hónapjában 6,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.
Augusztusban az ipari export 9 százalékkal emelkedett éves szinten, a feldolgozóipar exportértékesítésének több mint egyharmadát adó járműgyártás kivitele 17 százalékkal nőtt. Az ipar belföldi értékesítése 2,5 százalékkal nőtt, ezen belül a feldolgozóiparé 7,5 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban. Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2014 augusztusához viszonyítva a feldolgozóipar termelése 7,1 százalékkal emelkedett, a csekély súlyú bányászaté 24 százalékkal visszaesett, az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 4,9 százalékkal nőtt.
A feldolgozóipar tizenhárom alága közül nyolcban nőtt a termelés, ötben volumencsökkenést mért a KSH az előző év azonos hónapjához képest. A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelés több mint egynegyedét adó járműgyártás kibocsátása 17,8 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban. A kimagasló teljesítményt az iparág rendelési mutatói is tükrözik – közölte a KSH. A feldolgozóipari rangsorban második alág, a feldolgozóipari termelésből 13 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 4,2 százalékkal emelkedett.
A harmadik legnagyobb súlyú alág, a feldolgozóipari termelés majdnem egynyolcadát képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 1,2 százalékkal nőtt. Az elektronikus fogyasztási cikkek gyártása 29 százalékkal bővült, a híradás-technikai berendezés gyártása 18,2 százalékkal visszaesett.
Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 28 százalékkal a közepes súlyú vegyi anyag, termék gyártása nőtt, amiben elsősorban az alacsony bázis hatása játszott szerepet. Folytatva a növekedési trendet, a műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 13,5 százalékkal bővült, főként külpiaci eladások kedvező alakulása miatt. A kisebb súlyú gyógyszergyártás idén először csökkent, 9,3 százalékkal, nagyrészt a külpiaci kereslet számottevő csökkenése miatt. A gép, gépi berendezés gyártása 13 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, elsősorban az alág legnagyobb súlyú szakágazata, a motor, turbina gyártása visszaesése miatt.
A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 2,4 százalékkal emelkedett 2014 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 27 százalékkal nőttek, az új exportrendelések 0,9 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány volumene 9,9 százalékkal meghaladta a 2014. augusztusit.
Az év első 8 hónapjában az ipari termelés 6,6 százalékos bővülése mellett az összes értékesítés 64 százalékát adó külpiaci eladások volumene 8,7, a 36 százalékát képviselő hazai értékesítésé 3,0 százalékkal nőtt. Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 4,1 százalékos bővülése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 2,8 százalékos létszámnövekedés mellett következett be.
Magyarország területi egységei közül az ipari termelés minden régióban nőtt, a legnagyobb mértékben, 11,4 százalékkal Dél-Alföldön, a többi régióban 4,0 és 9,8 százalék között.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.