Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ettől egyelőre nem kell tartania azoknak, akiknek 300 forintnál kisebb adósságuk van, és azt eddig nem rendezték az aukciós portál felé. De a cég által kiküldött, akár több tízezer felszólító levélből azért az is kiolvasható, hogy az év végével a Vateránál is jobban örülnének annak, ha az a sok kicsi pénzmag náluk állna össze egy nagy méretű bevételi összeggé.
A "Kedves felhasználónk" kezdetű levelek mindig baljós érzetet keltenek bennem – állítja Péter, aki a november elején épp ezzel a felütéssel kezdődő vaterás levelét küldte el a szerkesztőségünkbe. Az e-mail arról értesítette, hogy a Vateránál kiállítottak a nevére egy számlát, és ezt legyen szíves befizetni/kiegyenlíteni. A számla (bruttó) 18 forintról szól, illetve, hogy még pontosabbak legyünk: az értesítőben a cég úgy fogalmazott, hogy a felhasználó befizetési egyenlege -18 Ft, és azt, mint ilyent (tehát "negatív előjelű"-t), rendezze. Péter nem is emlékezett rá, hogy az idei évben vaterázott volna, így meglepte a dolog, pláne, hogy efféle "aprópénzkérő levélre" a korábbi időszakból sincs emléke.
A levél feladója próbált biztosra menni: egy linket is tettek a rövid szövegbe, melyre kattintva megtalálta, hogy miért is kell fizetnie: még februárban el akart adni egy hangfalpárt, de attól végül nem a Vaterán vált meg, hanem egy kollégája révén, a munkahelyén. Így egy hirdetési ciklus termékfeltöltési díjával maradt adósa a Vaterának. Erről most azért szerzett tudomást, mert, mint a magyarázatok közt olvashatta: a Vateránál megváltozott az elszámoló rendszer, és így, bár korábban is nyilvántartották e tartozását, most már azt is kérnék, hogy egyenlítse ki azt.
És mielőtt még azt a kérdést akár csak költőien feltette volna magának, hogy "Mi történik, ha nem fizetem be a számlát?" – a kérdést és választ is elolvashatta az erről szóló GYIK-oldalon. Ebből az körvonalazódik, hogy mivel "erre a kiállított számlára is azon általános szabályok vonatoznak, mint bármely más, általunk kibocsájtott számlára", fizessen, különben...
Éppen e különben miatt kerestük meg a Vaterát, és kérdeztük meg egyebek közt azt, hogy hány ilyen levelet küldtek ki az ügyfeleiknek; jellemzően mekkora összeggel tartoznak a 300 forint alatti jutalékot eddig be nem fizetők, és hogy tényleg behajtót küldenek-e azokra, akik – mint Péter is, 18 forinttal – adósai a cégnek? A cég igyekezett ez utóbbi feltevésnek élét venni, de a levélszámot nagyságrendileg sem közölték, s a tartozások összesített nagyságáról is csak annyit, hogy az így keletkező kintlévőség állomány évente több millió forintos. (Ebből viszont az következik, hogy a kiküldött levelek száma is elérheti a tízezres nagyságrendet – ami akor is jelentős, ha a Vaterán több millió regisztrált felhasználó próbál meg eladni-venni.)
A miérttel kapcsolatban a cég azt a választ adta, hogy "a Vatera és a Teszvesz esetében is évente egyszer, illetve esetileg akkor, ha nagyobb technikai változás történik a számlázási rendszerünkben, kiszámlázzuk a 300 Ft alatti tételeket is". Az írásos válaszban szerepelt még, hogy 300 forint alatti tartozások az évente egyszeri kiszámlázásának technikai célja is van: a rendszerbe beragadt tételek kitisztítása. Ezt az év végi levelezős módszert pedig nem is most vezették be, mert tavaly is éltek ezzel a módszerrel.
Az idén annyi változott, hogy mivel a számlázó rendszerük novemberben megváltozott, az éves töredékek kiszámlázását így már november elején elvégezték.
A tartozások kiegyenlítésére a Vatera a saját oldalán is biztosít bankkártyás fizetési lehetőséget – így a felhasználót semmilyen további tranzakciós költség nem terheli –, de a cég közölte azt is, hogy azok, akiknél a tartozás mértéke nem éri el az 500 forintot, nem kell különösebben aggódniuk, mert nem függeszti fel ezért a tevékenységi lehetőségüket a Vatera, nem is küld rájuk behajtót, viszont azt tartsák észben, hogy a következő adásvétel során, az ennél nagyobb összegű számlájukat e hátralékkal együtt kell majd rendezniük.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.