San Francisco új "őrtornyát" a tervezése óta nagy figyelemmel kíséri a média, ami nem csoda, hisz a 2017-re megépülő, 61 emeletes, összesen 1,4 millió négyzetméteres, több mint 300 méter magas Salesforce-torony a nyugati part legmagasabb épülete lesz. Az irodaház alapozásáról ezért is vált érdekessé a Business Insiderre kipakolt, 18 órás munkafolyamatról készült (de természetesen felgyorsított, így is majd' 9 perces) videó, melyen madártávlatból az látszik, ahogyan a torony gigantikus betonalapját kiöntik. A művelethez 1300 teherautó szállított összesen 12 000 köbméter betont.
A művelet így néz ki:
A 13 ezer dolgozójával San Francisco legnagyobb foglalkoztatójának számító Salesforce állítólag 1,1 milliárd dolláros építkezési keretet célzott meg a projektre, mely igazán látványossá állítólag majd a jövő év közepétől válik; akkor "nő majd ki a földből". És ha az amerikai építkezés nem is olyan gyors, mint például a kínai Csangsában 19 nap alatt felhúzott 57 emeletes házé, de az már biztos, hogy a Salesforce torony alá fut majd be a városi metró, és az épületben négyezren ilyen körülmények között dolgoznak majd::