Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hatalmas havi apanázzsal támogatja a jegybank a doktori képzésébe jelentkezőket, ahová 62 jelentkezőt már fel is vettek.
A Pécsi Tudományegyetemen szeptemberben elindult a geopolitikai doktori képzés, amit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) finanszíroz közpénzből. Az ösztöndíj havi 300 ezer forint, és 62 jelentkezőt felvettek – írja a nol.hu. Ennyi például egy egyetemi professzor nettója, az adjunktusok pedig ennek a pénznek a felét sem keresik meg.
A portál szerint nappali szakra négyen, levelezőre 58-an járnak. A felvettek között 27 közgazdászt, tíz jogászt és hét geográfust találunk, a többiek végzettsége különböző, akad köztük történész, francia egyetemet végzett borász. A felvettek átlagéletkora 33 év.
A levelező szakra felvettek harmada az MNB dolgozója, a többieket főképp más bankok és nagy cégek alkalmazzák. A hallgatók havonta egy napon vesznek részt egyetemi előadásokon Pécsen és a fővárosban, emellett el kell járniuk az MNB szakmai előadásaira. Az ösztöndíjat félévente ítélik oda, aki nem teljesíti az előírt feltételeket, elesik a vonzó apanázstól.
A tervek szerint a doktoranduszok kormánytanácsadók lehetnek. A felvételi tájékoztatójában felsorolt tantárgyak többségét eddig is tanították a PTE Földrajzi Intézetének doktori iskolájában és a közgazdasági karon.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.