Még sosem tett olyat az EU, mint nemrég Magyarországgal

Nem történt még olyan az EU történetében, mint Magyarország esetében, ahol az Európai Bizottság egymást követően három alkalommal függesztette fel nemzeti jogszabály alkalmazását – mondta a Figyelőnek adott interjújában Trócsányi László igazságügyi miniszter.

  • hvg.hu
Még sosem tett olyat az EU, mint nemrég Magyarországgal

Folyamatosan felméri az aktuális kötelezettségszegési eljárások költségvetési kockázatait a kormány, sőt, ez meg is tudja határozni a kormányzat döntését egyes szimbolikus nagy ügyekben – közölte Trócsányi László a Figyelőnek adott interjújában.

Az igazságügyi miniszter a tárca erejét többek között a cafeteria-szabályokkal, az energiacsomaggal, a dohányipari termékekre vonatkozó és az élelmiszer-felügyeleti díjról szóló uniós ügyek kötik le leginkább. A kötelezettségszegési eljárások számát tekintve szerinte egyébként az EU-tagállamok középmezőnyébe tartozunk. "Az eljárások végkimenetelét tekintve nem kell szégyenkeznünk" – közölte.

Szerinte érzékeny kérdés, hogy egy-egy uniós eljárás során mennyire korrekt Brüsszel hozzáállása, amikor a hivatalos magyar álláspontot előterjesztik. Trócsányi László szerint legutóbb egymás után háromszor függesztettek fel például magyar jogszabályt, amire szerinte még nem volt példa az EU történetében.

"Ha a mérlegelés egymást követően mindig a felfüggesztés irányába dől el, akkor az gondolkodóba ejt. A felfüggesztésnek pedig már üzenetértéke is lehet" – mondta a miniszter az interjúban. "Az unióra nézve veszélyesnek gondolom, ha ugyanazokat az EU-s jogszabályokat a különböző országokra nézve eltérően alkalmaznák" – tette hozzá.

Stiller Ákos

A Figyelő a terrorfenyegetettségről is kérdezte Trócsányi Lászlót, aki azt mondta, itthon is létezik törvény- és intézkedéscsomag vészhelyzet esetére. A kormány szerinte folyamatosan elemzi a helyzetet és vizsgálja a lehetőségeket, előre fel kell készülnie ugyanis, hogy azonnal és megfelelően tudjon reagálni.

"Én magam optimista vagyok, és remélem, hogy Kelet-Közép-Európa nem lesz Franciaországhoz hasonló hadszíntér" – mondta.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.