Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei illegális fémtelepet számoltak fel Budapesten, és több mint 25 tonna fémhulladékot foglaltak le.
A NAV pénzügyőrei Budapest XVII. kerületében váratlan ellenőrzést tartottak egy ingatlanon, ahol – előzetes információk alapján – illegálisan működő fémátvevő telep működött. A pénzügyőrök az udvaron és az ingatlan melléképületeiben nagy mennyiségű, 25 tonnányi fémhulladékot találtak, de előkerült 4 darab – a fémhulladékok mérésére szolgáló – digitális mérleg is. A fémhulladékok között érzékeny fajkódú ipari elektromos réz- és alumínium-kábelek is voltak – közölte az adóhatóság pénteken.
A telep tulajdonosa elmondta, hogy több mint 20 éve kereskedik fémhulladékokkal, azonban az ingatlanon talált fémhulladékok eredetéről semmilyen okmányt nem tudott bemutatni. A nyilvántartásokból az ellenőrzést végzők megállapították, hogy a férfi az új fémkereskedelmi jogszabály (fémtv.) hatálybalépése, azaz 2013. november 25. óta több mint 31 tonna fémhulladékot értékesített engedéllyel rendelkező fémkereskedőnek.
A pénzügyőrök a Vas megyei fémkereskedők nyilvántartásai alapján megállapítottak, hogy az ellenőrzött személy 2014 januárjától kezdve 46,5 tonna fémhulladékot már értékesített.
A pénzügyőrök – illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt – az udvaron talált 3,5 millió forint értékű, több mint 25 tonna fémhulladékot lefoglalták, és fémkereskedelmi törvénysértés miatt eljárást indítottak. Mivel a hulladékok gyűjtése, tárolása és ártalmatlanítása is engedély nélkül történt, hulladékgazdálkodás megsértése bűncselekmény elkövetése miatt is felelnie kell a tulajdonosnak. Az engedély nélkül folytatott illegális tevékenység miatt mintegy 10 millió forint bírság kiszabása várható.
A NAV vizsgálatot indított azon fémkereskedők ellen is, akik a fémhulladékokat átvették. Amennyiben bebizonyosodik a szabályszegésük, úgy ellenük is eljárás indul. Az udvaron talált ismeretlen eredetű ipari elektromos réz és alumínium kábelek eredetének megállapítására szintén vizsgálat indult.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.