Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Megfellebbezte a Golgota című Munkácsy Mihály-festmény védetté nyilvánításáról szóló határozatot Pákh Imre üzletember, az alkotás tulajdonosa
A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ műtárgyfelügyeleti irodája a trilógia másik tagjáról is határozott, a Golgota - november 20-i - védetté nyilvánítása után pár nappal a Krisztus Pilátus előtt című kép is felkerült a védett alkotások listájára. Ez a többi között azt jelenti, hogy a festményeket csak külön engedéllyel lehet az országból kivinni, de még a debreceni Déri Múzeumból is más helyre szállítani.
Pákh Imre a Magyar Időknek nyilatkozva jogellenesnek és indokolatlannak nevezte az eljárást és elmondta, hogy december végén, január elején várható döntés az ügyben. "Ha mégis marad a védettség, és erre nagy az esély, ügyvédeim tovább keresik a lehetőségeket" - fogalmazott a műgyűjtő, aki arra is kitért: addig nem szándékozik eltávolíttatni a leplet a Déri Múzeumban kiállított alkotásról, amíg a kormány meg nem veszi vagy ki nem kerül a védett alkotások köréből.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azt közölte: továbbra is a nyilvánosság előtt is ismert hatmillió dolláros - azaz több mint 1,6 milliárd forintos - vételárat határozzák meg a Golgotáért.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.