Tetszett a cikk?

Bábolnán a jövőben nem kell megfizetniük a kommunális adót mindazoknak, akik évente igazoltan részt vesznek tüdőszűrésen, méhnyakrákszűrésen, illetve vastagbélrákszűrésen.

A január 1-jétől érvényes intézkedés egyedülálló lehet az országban - mondta az önkormányzat egészségmegőrző célú kezdeményezéséről Horváth Klára független polgármester.   

Hozzátette, a megelőzés támogatása mellett ugyancsak fontos eleme az önkormányzat egészségügyi programjának, hogy 2016 januárjától Bábolnán - élve a jogszabályok adta lehetőséggel - mentesülnek a helyi iparűzési adó alól azok a háziorvos, valamint védőnő vállalkozók, akiknek az éves adóalapjuk nem haladja meg a 20 millió forintot.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!