Hét vállalati beruházásra 19 milliárdot ad a kormány

Négy külföldi és három magyar vállalat nagyberuházását támogatja a kormány összesen több mint 19 milliárd forinttal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1-en és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

  • MTI
Hét vállalati beruházásra 19 milliárdot ad a kormány

Szijjártó Péter azt mondta, hogy a kormány szerdán fogadta el előterjesztését a hét vállalat beruházásához nyújtandó állami támogatásról. A vállalatok összesen 99,5 milliárd forint értékben hajtanak végre beruházásokat és ezzel 2065 új munkahelyet teremtenek – tette hozzá.

Támogatásban részesül három autóipari vállalat – a német Bosch, az indiai SMR és a japán Exedy Dynax –, valamint a svájci Interspan Faipari Kft., továbbá három magyar cég, a könnyűfémöntéssel foglalkozó Ecseri Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a baromfivágással és -feldolgozással foglalkozó Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft. és az MCS Vágóhíd Zrt.

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar beruházás-ösztönzési rendszer már nemcsak a nagy nemzetközi vállalatok, hanem a közepes, nagyvállalati szint felé tartó magyar cégeknek is elérhetővé vált.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.