A férfi történetét az Index mutatta be korábban. Kézhez kapott három, összesen egymilliárd forintot meghaladó összegű sárga csekket azután, hogy egy kétes hírű építőipari cég strómanjaként a cég számlájáról fél év alatt összesen másfél milliárd forintot vett fel, de nem tudja igazolni, hogy ezt átadta a cég képviselőjének. A NAV ezért az ő vagyongyarapodásának tekinti az egész kivett összeget, és az összes elmaradt adót és bírságot tőle követeli – ez több mint egymilliárd forint. A számlájára inkasszót tettek a tartozás miatt.
Az építőipar cég tulajdonosa és az ügyvezetője is külföldi állampolgárok, egyikük sem végezhetett volna gazdasági tevékenységet Magyarországon. Több érintett eltűnt, mások azzal védekeznek, hogy visszaéltek az adataikkal. A vagyongyarapodás 2014 végén elévült, tehát az igazi haszonélvezőket már nem vehetik elő. A pénzt felvevő férfi ügyét azonban még időben elővették, és úgy tűnik, rá akarnak húzni mindent, ezért bíróságra ment, az ügye a Kúrián kötött ki.
A Kúria is úgy határozott, hogy a bankfiókokból felvett pénz a férfi személyi jövedelemadó-alapját képezte, mert a korábbi bírósági eljárás során nem tudta bizonyítani, hogy a pénzt átadta a cég ügyvezetőjének. Azzal védekezett, hogy strómanként, meghatalmazással vette fel a pénzt, amit azonnal át is adott a cég ügyvezetőjének.
A férfi a Kúria döntése után azt mondta: ledöbbent, nem tudja, mihez kezdjen. Elvileg már sem az Alkotmánybírósághoz, sem Strasbourghoz nem lehet fordulni, így minden jel szerint élete végéig törlesztheti a pénzt, melyet automatikusan vonnak a fizetéséből.
Ügyvédje, Debreczi Géza azt mondta, hogy részletekről csak akkor tudnak nyilatkozni, ha kézhez kapták a Kúria írásos indokolását.