Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy csendélettel lettünk gazdagabbak, potom pénzért, ha a korábbi milliárdos vásárlásokat vesszük.
Újabb festményt vett a Magyar Nemzeti Bank (MNB), nagyjából 120 millió forintot költöttek rá az MNB közleménye szerint.
Ezúttal a holland aranykor egyik kiemelkedő festője, Abraham van Beijeren alkotásán akadt meg a jegybank szeme, itt egy részlet belőle:
A kép címe Csendélet gyümölccsel, tenger gyümölcseivel és értékes edényekkel, és 1654-ben készült. Jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában látható.
A festményt az MNB 2014-ben indított Értéktár Programjában vették, amelyben röpködnek a műalkotásokra kiadott százmilliók, sőt milliárdok. Tavaly például 4,5 milliárd forintot fizettek egy Tiziano-festményért és 1,1 milliárd forintot adtak egy 216 darabos érmegyűjteményért. Vagy amiről még emlékezetes az MNB műkedvelő programja, hogy ennek keretében rúgta össze a port a jegybank Munkácsy Mihály Golgota című festménye miatt Pákh Imrével, a kép tulajdonosával. Pákh ugyanis többet kért, mint amennyit az MNB adott volna, az üzlet kútba esett, a kormány pedig intézkedett, és rendelettel akadályozta meg, hogy a tulajdonos elvihesse az országból a műalkotást.
A jegybank közleménye kitér arra is, hogy a sajtóban az elmúlt napokban „új vásárlásként” említett műkincsek közül Kövesi István festménygyűjteményének, illetve az Artpool Művészetkutató Központ 1965-1991 közötti gyűjteményének megvásárlásáról az MNB már tavaly júliusban közleményt adott ki.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.