„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Önálló MNB-tanszék alakult a Matolcsy-tanok terjesztésére a Corvinuson, és Pécsett is terjeszkedik már a jegybank a felsőoktatásban – írja az e heti HVG.
Egyelőre még csak egy tantárgy, a Gazdasági kormányzás oktatásával mutatkoznak be a budapesti Corvinuson a jegybankkal közösen létrehozott MNB-tanszék oktatói. Ősztől azonban megindulhat a képzés az unortodox tanok terjesztésére alapított szakirányon. A megszüntetéssel-beolvasztással fenyegetett egyetemnek nem is nagyon volt választása, mint, hogy befogadja az MNB-hez kötődő matolcsysta oktatatói gárdát. A döntést a 200 milliós jegybanki támogatás is megolajozta.
A jegybank alapítványai által elkölthető – Matolcsy szerint nem közpénzek számító – közpénzek alaposan felforgathatják a finanszírozási gondokkal küzdő felsőoktatást. Az „MNB-s” diákok például havi nettó 300 ezer forintos ösztöndíjat kapnak.
Részletek a csütörtöki HVG-ben.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.