Új járatok elindításához keres légitársaságokat a kormány

A következő hetekben jelennek meg az Európai Unió hivatalos lapjában a koncessziós pályázati felhívások a Budapestről a nyugat-balkáni célállomásokra közlekedő légi járatok üzemeltetésére - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

  • MTI
Új járatok elindításához keres légitársaságokat a kormány

A nyertes légi fuvarozókkal a tervek szerint június végéig köthetik meg a négyéves időtartamra szóló szerződéseket - közölte az NFM.

Pénteken a Világgazdaság írt arról, hogy a Malév után hagyott űrt koncessziókkal töltené be a tárca a balkáni légi útvonalakon.

Az NFM szerint a Malév leállása után Magyarország légi piaca jelentős mértékben átrendeződött: több útvonalat átvettek más légitársaságok, szép számmal jelentek meg új fuvarozók, és tucatszám kerültek fel új célállomások a Budapesttel közvetlen légi összeköttetésben álló városok közé.

Több korábbi Malév-desztináció azonban mindmáig nem érhető el átszállás nélkül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Annak ellenére sem, hogy a mielőbbi járatindításra például a nyugat-balkáni fővárosok vagy Szófia irányába külgazdasági, külpolitikai, turisztikai és kulturális szempontokkal alátámasztható igények vannak. 

A tárca szerint a hiányzó útvonalak üzemeltetése az elmúlt évek tapasztalata szerint piaci alapon nem jelent vonzó perspektívát a légitársaságok számára, a közvetlen összeköttetések megteremtése így kizárólag állami hozzájárulással biztosítható.

Az NFM közölte, hogy számos lehetőség tanulmányozása után a kormányzat Szófia esetében az uniós szabályok szerinti úgynevezett közszolgáltatási kötelezettség előírása, míg a nyugat-balkáni célállomásoknál egy koncessziós beszerzési eljárás megindítása mellett döntött.

A nyilvános pályázaton nyertes légitársaságok monopolhelyzetben szolgálhatják ki az érintett útvonalakat. Igényt tarthatnak egyfajta kompenzációra is, amely azonban kizárólag az érintett útvonalakon elszenvedett üzemeltetési veszteségek ellentételezésére és egy ésszerű profit biztosítására szolgálhat. 

A közvetlen légi járatok elindításával erősödhetnek a diplomáciai, gazdasági, idegenforgalmi kapcsolatok Albániával, Bulgáriával, Koszovóval, Macedóniával és Montenegróval. A nyugat-balkáni járatindítás szorosan kapcsolódik a déli és a keleti nyitás külgazdasági stratégiáihoz - közölte a tárca.

Az intézkedés megszünteti azt az ellentmondásos helyzetet, hogy a jelentős gazdasági partner és uniós tagállam Bulgária fővárosába nem közlekedik menetrend szerinti légi járat Budapestről - tették hozzá.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.