Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Akár minden második köztisztviselő vagy közalkalmazott késve vagy hibásan kapta meg az adóigazolását - írta meg az Átlátszó, melyért leginkább az államkincstári központosítás lehet felelős.
Másfél milliárd forint uniós támogatást nyert a Magyar Államkincstár (MÁK) 2012-ben arra, hogy a korábbi, széttagolt illetmény és bérszámfejtés helyett minden állami foglalkoztatott bérszámfejtése náluk, egy központban történhessen – írja az Átlátszó blog.
Az ún. KIRA-programban öszesen 10 és félezer költségvetési szervezet mintegy 700 ezer alkalmazottjának dolgait intéznék. A MÁK és a MÁK-tulajdonú Kincsinfo Kincstári Informatikai Nonprofit Kft. a rendszerátállás befejezését 2014 őszére tervezte, de csak bő egy évvel később, tavaly novemberben indult el élesben.
Azokat a cikkeket, melyek a rendszer problémáiról szóltak, eddig a MÁK tagadta, most azonban az Átlátszónál többen is jelezték, hogy az szja-bevalláshoz szükséges munkáltatói adóigazolások elkészítése körül rendszerszintű káoszt tapasztalnak. A MÁK most is tagad, szerintük nem igaz, hogy nem adták ki időben a 15M30-as jelű jövedelemigazolásokat. Arra viszont, hogy milyen arányú a reklamáció, az Államkincstár nem válaszolt. A bloghoz befutó adatok és becslések alapján akár minden második esetben megtörténhetett, hisz volt olyan intézmény, ahol negatív jövedelemről is kaptak „igazolást” dolgozók.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.