Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az mfor.hu átbogarászta a Szerencsejáték Zrt. által kötött "közérdekű támogatási" szerződéseket, az utolsó vizsgált negyedévben 1,1 milliárd forintot utalt ki partnereinek ilyen formában az állami vállalat. A támogatottak között található a miniszterelnök egyik kedvencének számító Puskás Akadémia székelyföldi partnerklubja, amit más forrásokból is támogatott már a kormány. L. Simon László érdekköre sem járt rosszul.
Száz-száz millió forintot fizetett a tavalyi utolsó negyedévben támogatási szerződés formájában a Szerencsejáték Zrt. a csíkszeredai futballklubnak, valamint a Magyar Kézilabda Szövetségnek - írja 444 az mfor.hu nyomán. Előbbi annak a felcsúti Puskás Akadémiának a testvérklubja, a csapatot a kormány a Bethlen Gábor Alap forrásain keresztül korábban már több mint egymilliárd forinttal támogatta. A harmadik legnagyobb támogatást (75-75 millió) a Pilishegyi János Alapítvány és a Szent Margit Kórház szülészeti osztálya.
50 milliót kapott a fideszes kötődésű Polgárok Házát működtető Szövetség a Nemzetért Alapítvány, melynek 2010-ben még Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter volt a vezetője. 30 millió forintot kapott a Századvég Politikai Iskola Alapítványt, a névben semmi félreérthető nincs, ez valóban a kormányhoz több szálon kötődő alapítvány. Deutsch Tamás testvérének, Deutsch Péter cégének is jutott 25 millió forint, ő az Élménysziget Kft. ügyvezetője.
A Fidelitas Országos Választmányának elnöke, Tardi Tamás annak a Jövő Uniója Alapítványnak a kuratóriumi elnöke, amely 8 milliót kapott a Szerencsejáték Zrt.-től. Hova tovább, 10 milliót kapott az a Pro Minoritate Alapítvány, melyet még Kövér László jelenlegi házelnök, Németh Zsolt és Madar László alapított.
Szintén 10 milliót kapott az Örökség Kultúrpolitikai Intézet, mely több szálon is L. Simon László államtitkárhoz kapcsolható, például a Magyar Írószövetségen keresztül, ahol L. Simon még választmányi tag. Érdekesség, hogy az a Kommentár című lap is kapott 6 millió forint támogatást, amely szerkesztőbizottságában L. Simon is helyet foglal.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.