Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Csetényi Csaba szomorú, mert sajtótámadások érik gyakori állami megbízásai miatt. Holott cégei ezeket nyílt tendereken nyerik. Hát, nem. Legutóbbi, 400 milliós kommunikációs üzletét tárgyalásos eljárásban ütötte nyélbe a Miniszterelnökséggel.
Több mint 400 millió forintot nyert Csetényi Csaba, Rogán Antal Pasa parki szomszédja, mint arról a hvg.hu is beszámolt. Az érdekeltségébe tartozó Network 360 Reklámügynökség Kft. kommunikációs feladatokat lát el a Miniszterelnökség részére.
Csetényi a kormánypárti Magyar Időknek adott csütörtöki interjújában azt mondta, méltatlanok az őt érő sajtótámadások, mert
akik támadnak, azok is tudják, hogy minden alkalommal nyílt tenderen nyertük a munkáinkat, ahol másnak is nyitva állt a kapu, hogy versenybe szálljon.
Ez nem teljesen igaz – mutatott rá a pénteki Magyar Nemzet, hiszen a fent említett 400 milliós megbízást például tárgyalásos eljárásban vitte el Csetényi Csaba reklámcége a Miniszterelnökségen.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A hatóságok szerint egy 28 éves helyi férfi követhette el a rongálást.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.