Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az Európai Központi Banknak véleményezési joga van a magyar jegybankot érintő törvényeknél, mégsem tudott az MNB-alapítványok ügyeit titkosító törvénymódosításról.
Az Európai Központi Bankkal (EKB) nem egyeztetett a kormány az MNB alapítványainak pénzügyeit titkosító jogszabály-változtatásról, holott az EKB-nak véleményezési joga van minden, a magyar jegybankot érintő törvénymódosításról – írja a Magyar Nemzet.
Az EKB már a tavalyi jelentésében is óvatosan ugyan, de bírálta az MNB által létrehozott alapítványok működését, illetve azok állampapír-vásárlásait, akkor azt írták, hogy az MNB több olyan programot is indított, amely nincs kapcsolatban a monetáris politikával, ideértve egy ingatlanbefektetési, egy pénzügyi ismereteket támogató programot, továbbá egy magyar műalkotások és kulturális vagyontárgyak vásárlását célzó programot.
A Magyar Nemzeti Bank ellenben nem válaszolt a lapnak arra a kérdésére, hogy a törvénymódosítást megelőzően egyeztetett-e a javaslatot benyújtó Bánki Erikkel és Mengyi Rolanddal. A Népszabadság viszont még csütörtökön arról írt, hogy Matolcsy György MNB-elnök maga kérte Orbán Viktort miniszterelnöktől a törvénymódosítást, mert nem szerette volna, ha kiderülnek a jegybank sokmilliárdos ingatlanvásárlásainak részletei.
Január végén ugyanis a Fővárosi Ítélőtábla ítéletet hozott Tóth Bertalan szocialista politikus ügyében és kimondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa, a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) közpénzt kezel és közfeladatokat lát el.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.