Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Halálra ítélték Irán korábbi leggazdagabb emberét, de mielőtt kivégzik, az elsíbolt pénzt és annak kamatait is vissza kell adnia.
Korrupcióért halálra ítélték Irán egykor leggazdagabb emberét, Babak Zandzsanit - jelentette be az illetékes igazságügyi hatóság szóvivője.
Zandzsanit 2013 decemberében tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy elsikkasztott 2,8 milliárd dollárt (780 milliárd forintot) olyan iráni kőolajexport-tételek ellenértékéből, amelyeket a nemzetközi szankciók megkerülésével hajtott végre Irán.
Az igazságügyi szóvivő elmondta, hogy Zandzsani és két bűntársa bevallották korrupt cselekedeteiket. Halálra ítélték őket, de ennek végrehajtása előtt vissza kell téríteniük az állami olajvállalatnak az elsikkasztott összeget, annak 25 százalékos kamatával együtt - tette hozzá.
Az elítéltek fellebbezhetnek.
A 41 éves Zandzsaninak számos cége volt, köztük egy légitársaság, ezeket lefoglalták. Letartóztatása egy nappal az után történt, hogy Haszan Róháni iráni elnök 2013 végén felszólította kormányát a korrupcióval és "különösen azokkal szembeni szigorúbb fellépésre, akik hasznot húznak az Irán elleni nemzetközi szankciókból".
A Zandzsani ellen hónapokig tartó pert kivételesen nyilvánosan folytatták le. A vádlott elmondta a tárgyalásokon: Mahmúd Ahmadinezsád volt elnök kormányának olajipari minisztere azt kérte tőle, hogy segítsen külföldről Iránba juttatni a szankciók megkerülésével eladott olaj ellenértékét. Ugyanis az Iránra nukleáris programja miatt kivetett szankciókat 2012-től megszigorította a nemzetközi közösség, és a pénz Iránba vitele nagy nehézségekbe ütközött. A vád szerint azonban Zandzsani magáévá tette a 2,8 milliárd dollárt. A büntetőeljárás során Zandzsani többször megígérte, hogy eljuttatja az államnak a pénzt, de ezt soha nem teljesítette.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.