Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A magyar államháztartás legkedvezőbb adata az idei első két havi mutató az elmúlt másfél évtizedet nézve - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára hétfőn az M1 délelőtti hírfolyamában.
Banai Péter Benő, az NGM államháztartásért felelős államtitkára az állami tévében azt mondta: miközben az államháztartás adatai jellemzően jelentős hiányt szoktak mutatni az évnek ezen időszakban, az elmúlt két hónap költségvetési gazdálkodása mintegy 15 milliárd forintos többletet mutatott. Hozzátette: erre a válasz alapvetően a magyar reálgazdaság folyamataiban keresendő. Példaként hozta fel, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a múlt héten tette közzé, hogy tavaly 110 ezerrel nőtt az országban a foglalkoztatottak száma, ez év januárjában pedig 6,4 százalék volt a reálbér-növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Ha a gazdaság jól teljesít – mondta –, a gazdaság növekszik, a foglalkoztatottak száma emelkedik, és a reálbérek szintén nőnek, ez azt jelenti, hogy többen fizetnek adót a költségvetésbe, mert van munkájuk. Így az emberek többet tudnak vásárolni, és ezáltal a fogyasztási jellegű adókból is több folyik be a költségvetésbe. Így a költségvetés főbb bevételeinél, mint például az általános forgalmi adó (áfa) esetében, továbbá a foglalkoztatáshoz köthető adóknál, például a személyi jövedelemadónál (szja), járulékoknál, de a társaságok befizetéseinél is érdemben nagyobb bevételek keletkeztek – elemezte az NGM államtitkára.
Az idei év adatai és az NGM előrejelzése is azt mutatják, hogy 2016 jó bázis lehet a 2017-es költségvetés tervezéséhez. Banai szerint így, ha az állam bevételei a tervek szerint, vagy a felett alakulnak, akkor egy érdemi gazdasági növekedés segít a kitűzött gazdasági célok, például a nullás költségvetési egyenleg elérésében. Az államháztartás hiánya, és az államadósság az elmúlt években folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott, így várhatóan ez a tendencia 2017-ben és a későbbi években is folytatódik.
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat, amelynek tervezési munkái gyors ütemben folynak, a tavaszi ülésszakon az Országgyűlés elé kerül - mondta az államtitkár. A kedvező reálgazdasági adatok dominálnak a magyar gazdaságban, az adóbevételek jól alakulnak, és az állam kiadásait tekintve is összességében fegyelmezett gazdálkodás tapasztalható. Ennek alapján az várható, hogy az állam az előzetesen kitűzött hiánycélt 2016-ban is teljesíteni tudja, és ezért az államadósság is csökkenhet az idén - emelte ki Banai Péter Benő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.