Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Elkezdődték bontani hétfőn a Puskás Ferenc Stadion vasbetonszerkezeteit. A régi stadionból megtartanak néhány jellegzetes elemet az új arénához, a toronyépületbe például múzeumot terveznek.
Hétfőn újságíróknak mutatták meg a helyszínt. Skardelli György építész-tervező elmondta: az úgynevezett pilonok hasonlóak lesznek, mint a régi épületnél, és ezek tartják majd a fedést biztosító acél szerkezetet. A háromszintes lelátó mind a 65 ezer ülőhelye fedett lesz az új stadionban, amely mindenben megfelel majd a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra vonatkozó előírásoknak.
A régi létesítmény stadionnál húsz percben határozták meg a menekítés időtartamát, ez az újnál nyolc perc lesz. A legmodernebb számítógépes szoftverrel le is modellezték már a kiürítést telt ház esetén – tette hozzá.
Skardelli György arról is beszélt, hogy a válogatott futballmérkőzések mellett bármilyen nagy koncert megrendezésére is alkalmassá válik az új Puskás Stadion, amely konferenciáknak, kisebb rendezvénynek is otthont adhat. A nézőszám az adott rendezvény jellegétől függően akár 78 ezer is lehet.
A szakember azt mondta: az eredetileg tervezettnél 76 ezer négyzetméterrel kisebb lesz az aréna területe, a csökkentés megrendelői kérésre történt, így olcsóbb a kivitelezés.
Az új arénához tizenkétezer tonna acélt és százötven ezer köbméter betont használnak fel, és az egész építmény akadálymentes lesz.
Az új stadionban a sajtóhelyeket a nyugati oldalon alakítják ki, és ugyanott helyezik el majd a 400 férőhelyes VIP-lelátót is.
Az 1953-ban átadott egykori Népstadion területén már dolgoznak a munkagépek, a lelátó alsó karéját, a földrézsűket, valamint a reflektorokat tartó vasbeton állványokat bontják.
A tervek szerint a bontása nyolc hónapig tart, az új aréna építését idén decemberben kezdhetik el, és 2019-ben fejeznék be.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.